A somogyiak decemberben saját csarnokukban, buborékos rendszerben lebonyolított tornán jutottak a legjobb négy közé a harmadik számú európai kupasorozatban.
Az eredeti kiírásnak megfelelően két mérkőzésen dől el a döntőbe jutás az 1. MCM-Diamant Kaposvár és a romániai CSM Volei Alba Blaj között a női röplabda Challenge Kupában.
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az első mérkőzésére február 24-én Marosvásárhelyen kerül sor, míg a kaposvári visszavágót március 3-án rendezik. Bleicher Réka, a magyar válogatott feladója a balázsfalvaiakat erősíti a mostani szezonban.
A somogyiak decemberben saját csarnokukban, buborékos rendszerben lebonyolított tornán jutottak a legjobb négy közé a harmadik számú európai kupasorozatban, miután előbb a cseh Ostravát, majd a szlovák Nyitrát győzték le 3-0-ra. Akkor egyetlen mérkőzésen dőlt el a továbbjutás.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.