2024.03.28, Csütörtök
Keretbe zárt harmónia - Bene János festőművész alkotásaiból nyílt tárlat a Kormányhivatal Galériában
Fotók: Somogy Megyei Kormányhivatal

Keretbe zárt harmónia - Bene János festőművész alkotásaiból nyílt tárlat a Kormányhivatal Galériában

Somogy Megyei Kormányhivatal

2022.11.03. 16:16

Bene János festőművész alkotásaiból nyílt tárlat szerdán a Kormányhivatal Galériában.

Hirdetés

A somogyi, Zselickislakon élő művész gazdag merítésből válogatta össze a kiállított mintegy 30 alkotást, melyek témájukat, stílusukat és technikájukat tekintve is igen változatosak - olvasható a Somogy Megyei Kormányhivatal honlapján.

 

 

Lőrincz Sándor galériavezető köszöntője után – ahogy arra a tárlat „Ajánlom magamat…” címe is utal –, maga az alkotó ajánlotta a kiállítást az érdeklődők figyelmébe. Mint mondta, a régi, polgári idők filmjeiből olyan jól ismert ajánlás mára kiment a divatból, pedig ma is vannak olyanok, akik bátran ajánlhatnák alkotásaikat, még akkor is, ha a tapasztalatok szerint éppen a fordítottja igaz, a képek, művek ajánlják alkotóikat.

 

 

A festőművész – középiskolás diákként – tanáraitól kapta az első útbaigazítást a képzőművészet felé. Földrajz és rajz szakos tanárként sok éven át vezette Kaposvár és Somogy megye általános iskolai rajztanárainak munkaközösségét, szaktanácsadóként segítette a megye általános iskolai rajztanárainak munkáját. Vezetője volt a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete Somogy megyei szervezetének.

 

 

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Somogyi Alkotóművészek Egyesületének. Elnöke volt a Somogyi Paletta Művészetért Egyesületnek, melynek célja a mecenatúra felélesztése. Az Egyesület tagjainak segítségével zselickislaki birtokán 11 éven keresztül szervezett hivatásos művészeknek alkotótábort 2018-ig, azóta Szilvásszentmárton ad otthont a Zselici Alkotótábornak.

 

 

Érdeklődése szerteágazó, szívesen foglalkozik az emblématervezéstől a könyvillusztráláson át a grafikáig és a festészetig mindennel.

 

A tárlatnyitón a Zselickislaki alkotótábor állandó vendége és fellépője, Kováts Scast Sándor emelte a program fényét gitárjátékával.

Bene János festőművész tárlata a Somogy Megyei Kormányhivatal kaposvári épületének első emeletén található Kormányhivatal Galériában látható 2022. november 30-ig, hétfőtől csütörtökig 8-16 óra között, valamint pénteken 8-14 óra között.

 

 

Helyi hírekKormányhivatal GalériaKaposvárkiállításfestőművészművészet