A mészkemence begyújtásával megkezdődött a 130. cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. cukorgyárában Kaposváron pénteken.
Kovács Gergely, a cég kereskedelmi és marketingigazgatója az eseményen elmondta, a cukorrépa szedése szeptember 9-én kezdődik, a feldolgozási időszak az év 38. hetében indul és 120-125 napon át tart, a munkát 241 állandó és 50-55 ideiglenes dolgozó végzi.
"Erős kampányra, mintegy 900 ezer tonna cukorrépa feldolgozására készülünk" - jelentette ki. Kiemelte, hogy
az egyetlen magyarországi cukorgyár partnerei a tavalyinál 60 százalékkal nagyobb területen, 13 651 hektáron vetettek cukorrépát a gyár ellátásához, a kedvező időjárásnak köszönhetően a termés döntő része átlagos, vagy jó minősítésű, a mennyisége meghaladja a 60 tonnát hektáronként.
Kovács Gergely szólt arról, hogy a kaposvári gyárban folyamatban van az a tavaly indult, 4,8 milliárd forint értékű, fele részben pályázati forrásból finanszírozott modernizációs projekt, amelynek részeként megújulnak a bepárló, a szaturációs és centrifuga állomások, cukorhűtőt és új porcukor csomagoló gépet vásárolnak.
A társaság korábban azt közölte, a fejlesztéstől a fajlagos energiafelhasználás és a feldolgozásnál keletkező veszteségek csökkentését várja.
A kereskedelmi és marketingigazgató kitért arra is, hogy sikeres a Magyar Cukor Zrt. kiegészítő anyagi támogatásával a preciziós fejlesztések megvalósítására 2021-ben kiírt pályázat, mert a termelők több nagy értékű betakarítógép és cukorrépa vetőgép beszerzését indították el.
Eddig 10 betakarító- és 20 vetőgép támogatására érkezett igény 3,2 milliárd forint értékben - jegyezte meg.
Hozzátette, hogy a cukorgyártás és cukorrépa termesztés műszaki hátterét hosszú távon megalapozó program folytatódni fog.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere közölte, az idén várossá nyilvánításának 150. évfordulóját ünneplő somogyi vármegyeszékhely sokat köszönhet a cukorgyárnak. A cég révén épült ki a körülötte lévő városrész, épült fel a hősök temploma, jött létre a Rákóczi sportklub, a cégnél termelt biogázt felhasználva közlekednek a helyi járatú autóbuszok, és látják el energiával a Virágfürdőt - sorolta.
A településvezető hangsúlyozta: a cukorgyárat óvják, és nem csak a tradíció miatt, hanem azért is, mert büszkék rá, hogy ez a magyarországi cukorgyártás fellegvára, amely Kaposváron működik. Működőképessége megőrzéséért a gyárat folyamatosan fejlesztették és fejlesztik, ehhez a magyar kormány is hozzájárult - jegyezte meg.
Gelencsér Attila (Fidesz), Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője felidézte, hogy a 19. század közepén 63, 1990-ben 12 cukorgyár működött Magyarországon, 2008-ra csak a kaposvári maradt, "az európai uniós csatlakozás kis túlzással gyakorlatilag felszámolta a hazai cukorgyártást". "Ha a mai kormány lett volna akkor kormányon, nem adta volna át a cukorkvóta kétharmadát az uniónak, nem szűnik meg 11 cukorgyár, és lehet, Európa sem lenne cukor importőr, mint ahogy ez mára kialakult" - fogalmazott.
Jelezte, hogy a kaposvári cukorgyár olyan, a működése szempontjából kedvezőtlen események, körülmények ellenére is talpon maradt, mint forradalmak, két világháború, rendszerváltás, uniós csatlakozás, cukorkvóta, táplálkozási szokások változása, vagy a koronavírus-járvány, s ez "elképesztő teljesítmény".
Sőt, az elmúlt időszakban stratégiai megállapodást kötöttek a kormánnyal, sok milliárd forintot fordítottak, fordítanak fejlesztésekre, "köszönjük a szorgalmukat, kitartásukat a város, a vármegye és az ország nevében" - mondta a képviselő.
Az eseményen kiosztott sajtóanyagban szerepel, hogy a Magyar Cukor Zrt. többségi tulajdonosa az osztrák AGRANA csoport, amely Kelet-Közép-Európa vezető cukorgyártója, Ausztria legnagyobb bioetanol-előállítója, Európa legjelentősebb gyümölcslé-koncentrátum gyártója, világelső a gyümölcs preparátumok piacán.
Az AGRANA a világszerte 55 termelőüzemben 8730 embert foglalkoztat, éves árbevétele 3,6 milliárd euró volt 2022/2023-ban. Az AGRANA Magyarországon a kaposvári cukorgyár mellett a Szabadegyházi Hungrana Kft. 50 százalékos tulajdonosa. Az üzem a keményítő- és alkoholgyártás mellett Európa legnagyobb izocukor előállítója.
A csoport gyümölcs divíziója Magyarországon Vásárosnaményban, Anarcsiban, Hajdúsámsonban almalé-, meggy- és bodzasűrítményt készít.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.