Szombaton 10 órától írnak központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok - tudatta az Oktatási Hivatal szerdán a honlapján.
A január 21-i középfokú írásbeli vizsgákon 541 helyszínen több mint 71 ezren felvételiznek: a 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 56 000-en jelentkeztek, a hat évfolyamos gimnáziumi írásbelin csaknem 9100, a nyolc évfolyamoson több mint hatezer gyerek vesz részt - közölte a hivatal az oktatas.hu-n. Hozzátették: a tanulók magyar nyelvből és matematikából is vizsgáznak.
Azok a felvételizők, akik a szombati vizsgán alapos indokkal nem tudnak részt venni, a január 31-ei pótló írásbelin vizsgázhatnak - hívták fel a figyelmet. Hangsúlyozzák: a központi írásbeli felvételi vizsga szabályszerű lebonyolítását az illetékes szervek idén is figyelemmel követik.
A vizsgával kapcsolatos további információk az Oktatási Hivatal honlapján olvashatók.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.