Változékony idő várható a héten, a többórás napsütések mellett több napon is előfordulhat eső. A hét első felében még akár 13-18 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban, a hét második felében azonban már csökken a nappali felmelegedés mértéke, szombaton kora délután már csak 6-12 fok valószínű - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn közepesen vagy erősen felhős idő várható. Napközben gyenge eső helyenként előfordulhat, majd estétől észak felől egyre nagyobb területen fordul csapadékosra az idő. A mérsékelt déli, délnyugati szél csak estétől élénkül meg nagyobb területen. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 13 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb.
Kedden általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég és több helyen lehet jellemzően kisebb eső, zápor, egy-egy zivatar sem kizárt. A nyugati, délnyugati szél élénk, olykor erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul, de a Dél-Dunántúlon kissé melegebb is lehet.
Szerdán reggelig borult lesz az ég, majd napközben csökken a felhőzet, és több órára kisüt a nap, legkésőbb a keleti határszélen. Reggelig sokfelé valószínű eső, zápor, illetve egy-egy zivatar, az összefüggő csapadékzóna reggelre várhatóan elhagyja az országot, így napközben záporokra lehet számítani, egyre csökkenő számban. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, a Dunántúl északi felén viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.
Csütörtökön változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható, majd délutántól a Dunántúlon már erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben nem valószínű csapadék, késő este viszont helyenként már eleredhet az eső. Az északnyugati, majd a délire forduló szél is megélénkül, utóbbi estétől a Dunántúlon meg is erősödik. Hajnalban mínusz 2 és plusz 7 fok közé csökken a hőmérséklet, kora délután 10-15 fok várható.
Pénteken jellemzően borult lesz az ég, csak a nap második felében a nyugati tájakon szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé kell esőre, záporra számítani. Az északnyugati szél megerősödik, főként a Dunántúl északi felén viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.
Szombaton felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél erős, helyenként viharos lehet. Hajnalban 1-6, kora délután 6-12 fok valószínű.
Vasárnap felhős időre kell számítani helyenként kisebb esővel, záporral. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 15 fok között alakul.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.