A Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálynak és a Hatósági Főosztály Igazságügyi Osztályának munkatársai is jelen voltak 2018. június 13-án a „TÖRÉS” című bűnmegelőzési programon.
A Kábítószer-ellenes Világnap alkalmából a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szervezte a rendezvényt, amely részeként a társszervek együttműködésével drog-, és alkoholfogyasztó fiatalok balesetének szimulációját mutatták be, valamint személyes tanácsadással várták az érdeklődőket felállított sátraiknál.

Megnyílt a jelentkezés a mérnökhallgatók egyik legnépszerűbb szakmai eseményére. A Duna Group háromnapos programján idén a Mohácsi Duna-híd, az építőipar legújabb technológiái, valamint a vállalatcsoport egyre erősebb nemzetközi jelenléte kerül fókuszba.