2018.09.18
Polgármestert és képviselőket választanak a Somogy megyei Kelevíz községben vasárnap - közölte honlapján a Nemzeti Választási Iroda hétfőn.
2018.09.17
A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjén idén 160 fakitermelő és tűzoltó vett részt.
2018.09.17
A Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának szervezésében „Kaposvári Karriernap és Állásbörze” megtartására kerül sort 2018. szeptember 19-én a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán (Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 10.) 10-14 óra között, ahol több munkáltató is részt vesz kiállítóként, önálló standdal, konkrét állásajánlatokkal és képviselettel.
2018.09.15
A Magyar Nemzeti Bank október végén bevonja a forgalomból a régi ezer forintosokat, ezért 2018. november 1-től már csak az idén megjelent, megújított bankjegyekkel lehet fizetni.
2018.09.14
Eredményesnek értékelte a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes a rendőrség együttműködését a polgárőrökkel, civil szervezetekkel, önkormányzatokkal a Balatonnál a nyári szezonban csütörtökön Fonyódon újságírók előtt. A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) szezonzáró sajtótájékoztatóján Halmosi Zsolt kiemelte, több ezer ember dolgozott a szezon közbiztonságának garantálásán.
2018.09.13
Kaposvár mintegy 2,6 milliárd forintot költ energetikai fejlesztésekre az év végéig, a beruházás kivitelezői szerződését szerdán kötötték meg a somogyi megyeszékhelyen - közölte az önkormányzat a honlapján.
2018.09.12
Korszerűsíti több épületét és oktatáshoz szükséges eszközöket vásárol mintegy 1,2 milliárd forintból a Kaposvári Egyetem (KE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kancellárja az MTI-t.
2018.09.11
Megkapta a hatósági engedélyt a Balaton nyári szabályozási vízszint-maximumának 110 centiméterről 120 centiméterre emelésének projektje a Veszprém Megyei Kormányhivataltól, a határozat még nem jogerős - értesült az MTI kedden.
2018.09.11
Kilencvenkét tacskót tartottak nem megfelelő körülmények között egy családi házban Barcson, a rendőrség állatkínzás bűntette miatt indított eljárást az ügyben - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján hétfőn.
2018.09.10
A felújítás időszerű - a sétány mellett húzódó kanyarban - mert az, jelenleg több helyen sérült, a partvonal előtti kőszórás egyes szakaszokon rendezetlen, hiányos.
2018.09.09
A gyerekek negyede úgy indul el otthonról, hogy nem reggelizett, pedig a napindító "energialöket" kell ahhoz, hogy tudjon gondolkodni, jól teljesíteni az iskolában - mondta Antal Emese dietetikus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2018.09.08
Augusztusban több mint 200 ezer magyar turista járt Horvátországban, 9,2 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben a hónapban, a bővülés több mint háromszorosa az átlagos horvátországi vendégszám-emelkedésnek - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője csütörtökön az MTI-vel.
2018.09.07
Az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a Veszprém megyei szakaszon, Balatonvilágosnál 400 méteren újul meg. A várhatóan két hétig tartó felújítás szeptember elején indul.
2018.09.06
Megelevenedik a robotok világa, lesz matematikai játszóház és bárki kipróbálhatja, milyen lenne szinkronszínésznek – többek között ezt kínálja a Kutatók Éjszakáján a Kaposvári Egyetem. Intézményünk szeptember 28-án közel hetven színes programmal készül, kiemelt cél a kutatói pálya népszerűsítése.
2018.09.06
Kizuhant a kaposvári kórház ablakán és súlyosan megsérült egy nyolcéves fiú szerdán - erősítette meg a sonline.hu információját a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek.
2018.09.17
Tíz előadást és egy kerekasztal-beszélgetést kínál a résztvevőknek a szeptember 18-i Big Marketing Day – II. Dél-Dunántúli Online Marketing Konferencia.
2018.09.17
A fával és szénnel fűtők még egy hónapig, október 15-ig igényelhetik a 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot biztosító téli rezsicsökkentést a kiépített gáz- vagy távhő hálózattal rendelkező települések önkormányzataitól - közölte a Belügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.
2018.09.16
Lakosa László független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást a Somogy megyei Háromfa községben vasárnap - tájékoztatta a Lábodi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője az MTI-t.
2018.09.14
Összefüggést talált a tejtermékek rendszeres fogyasztása és a szívbetegségek kockázatának csökkenése között nemzetközi kutatás.
2018.09.14
A Magyar Nemzeti Levéltár Somogy megyei levéltára szeretettel vár minden érdeklődőt a Bevezetés a családfakutatás rejtelmeibe című ingyenes tanfolyamára.
2018.09.12
Négyfajta védőoltást kapnak a hatodikosok és hetedikesek a következő hetekben - mondta el Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének (HGYE) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.
2018.09.12
A Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete (Vimor) szeptember 15-én, szombaton országos szűrést szervez a hepatitis C vírussal fertőzöttek felderítésére; a rizikó-felméréssel és felvilágosítással egybekötött szűrés gyors, ingyenes és anonim.
2018.09.11
Szenzációsan szerepelt a Kaposvári Egyetem sárkányhajós csapata a Fadd-Domboriban rendezett Magyar Nagydíjon. A hallgatókból és oktatókból álló alakulat a 4. helyen végzett a munkahelyi vegyes csapatok kategóriájában.
2018.09.10
Polgármestert választanak a Somogy megyei Háromfa községben vasárnap - közölte honlapján a Nemzeti Választási Iroda hétfőn.
2018.09.10
Dr. Neszményi Zsolt is részt vett 2018. szeptember 7-én a Somogyi Hírlap I. Balatoni Médiahajóján szervezett rendhagyó találkozón, ahol a Balaton-part megyéinek országgyűlési képviselői, polgármesterei, meghatározó közéleti szereplői, a kormány képviselői, a térség meghatározó vállalkozásai, a tudományos és kulturális élet képviselői is részt vettek.
2018.09.08
Magasról a mélybe. Röviden így lehetne megfogalmazni a siófoki versenyzőpáros, Gyarmati Ariel és Kocsis György legutóbbi versenyét.
2018.09.07
Zánkán és Fonyódligeten a beruházás kapacitásnövekedéssel is jár, megduplázódik a férőhelyek száma.
2018.09.07
Magyar nyelvű színművészosztálya lesz a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának, az erről szóló megállapodást az iskola, a Kaposvári Egyetem és a Nemzeti Színház vezető képviselői írták alá a somogyi megyeszékhelyen pénteken.
2018.09.06
Az 52 előadásra négyestés bérleteket kínálnak, amik illeszkednek az évad tematikájába.
2018.09.05
Év eleje óta négy-öt kutatóorvos és doktorhallgató kutatja a gyermekkori elhízás genetikai okait a II. számú Gyermekgyógyászati Klinikán - közölte a Semmelweis Egyetem szerdán a honlapján.