Kaposvár közgyűlése elfogadta a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum 2022-ig szóló stratégiai tervét, melyben kiállítóhelyek bővítése és új állandó kiállítások nyitása is szerepel.
Ábrahám Levente igazgató az MTI érdeklődésére elmondta: az új látogatóközpont a Szentjakabi Bencés Apátságnál épül 1,4 milliárd forintból, ugyanennyibe kerül a régi levéltár épületének felújítása, amely lehetőséget nyújt állandó történeti kiállítás berendezésére, múzeumi tárgyak tárolására, szakmai háttérmunkára.
A Fő utcai épületben állandó régészeti kiállítást nyitnak, megújítják régi tárlataikat, bővítik kiállítóhelyeiket, meglévő látogatóközpontjaikat - tette hozzá.
Az igazgató úgy vélte, a múzeum a stratégia megvalósításával a "21. századba lép", nemzetközi színvonalú intézménnyé válik, több kiállítási tárggyal több látogató ismereteit gazdagíthatja a kultúra különböző területein.
Az 1909-ben alakult, a Rippl-Rónai Emlékházat és Látogatóközpontot, a Vaszary Emlékházat, a Fekete István Látogatóközpontot és a Szentjakabi Bencés Apátság Romkertet is üzemeltető Rippl-Rónai Múzeum Kaposvár és Somogy megye történelmi, tudományos, kulturális, művészeti örökségének őrzője, közvetítője, egyben Magyarország harmadik legnagyobb tudományosan rendszerezett vidéki közgyűjteménye, ahol 2,5 millió műtárgy állagmegóvását, őrzését, feldolgozását, kutatását végzik.
Ábrahám Levente azt mondta: a múzeumnak nemcsak a valóságban kell tudni bemutatnia értékeit, hanem ki kell lépnie a digitális világba. A műtárgyak digitalizálásának programja már elindult, a munka akár két évtizeden át is eltarthat.
Közben az állagmegóvás, a biztonságos tárolás és a későbbi kiállítások berendezésének megkönnyítése érdekében egy jól szervezett raktárrend kialakításán is dolgoznak - fogalmazott.
Forrás: mti
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.