2024.10.15, Kedd

Idén több helyszínre is eljutnak az Ars Sacra kaposvári programjai

mti

2017.09.13. 11:25

Filmvetítéssel, koncertekkel, kiállításokkal és egyebek mellett virrasztásokkal is kapcsolódik Kaposvár az országos Ars Sacra fesztivál programjaihoz szeptember 15. és 24. között.

A Ne féljetek mottójú, ezzel az egyháznak a világban való széles körű jelenlétére utaló fesztivál rendezvényei mindenkihez szólnak, legyen hívő, vagy nem hívő - mondta Tolnai Mária, a Kaposvári Egyetem docense, főkoordinátor a somogyi megyeszékhelyen tervezett több mint húsz eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

Kiemelte: szeptember 15-én, a nulladik napon egy Manilában működő ifjúsági misszióról szóló dokumentumfilmet mutatnak be a Szivárvány Kultúrpalotában, a fesztivál hivatalos megnyitójára másnap kerül sor az egyetem kulturális központjában.

A Kultúr Találka együttes Énekelt versek című produkciójával szeptember 17-én, 18-án és 19-én három különleges helyszínen, a Borostyánvirág Anyaotthonban, a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központban és a Napsugár Integrált Szociális Intézményben lép fel - jegyezte meg.

Tolnai Mária szólt arról is, hogy szeptember 20-án érkezik Kaposvárra Timothy Schmalz kanadai képzőművész Hajléktalan Jézus szobra. A megrendítő alkotás ideiglenes főtéri elhelyezéséhez kapcsolódóan csendes virrasztásokat, Varga László, a Kaposvári Egyházmegye vezetőjének részvételével pedig előadásokat tartanak a szobor üzenetéről, a "meghaló és feltámadó szeretet logikájáról" és az egyház hajléktalansághoz való viszonyáról.

A szakrális művészetek hete keretében kiállítás nyílik Szekeres Erzsébet textilművész munkáiból, filmet vetítenek Loyolai Szent Ignác kalandos életéről, előadás hangzik el az "ölelő művészetről", a képzőművészeti, zenei és irodalmi alkotásokban rejlő boldogságról, tragikumról, a templomi koncertek sorában pedig felcsendül Franz Schubert G-dúr miséje a Vikár Béla Vegyeskar közreműködésével.

Rumszauer Miklós, a Kaposvári Egyházmegye helynöke arra emlékeztetett, hogy a művészetek kezdetektől fogva kapcsolatban állnak a transzcendenssel, a reneszánszig pedig az egyház volt a művészek legnagyobb mecénása. Ha kihagynánk az emberiség kultúrtörténetéből az egyházi megrendelésre, egyházi pénzből készült műalkotásokat, nagyon szegényes lenne a művészettörténet, legyen szó építészetről, festő-, textil-, ötvösművészetről, vagy zenéről - jelentette ki.

Szavai szerint az egyház azért is pártolta a művészeteket, mert Istenhez, a szakrálishoz csak a legszebb, a legszentebb, a legkiválóbb minőség a méltó. A művészek azon vágyát, hogy halhatatlanok legyenek, az egyház által óvott, hosszú időre készült egyházi műalkotásokkal lehetett a legkönnyebben elérni, az egyházban pedig megvolt az akarat kiváló alkotók szerződtetéséhez - fogalmazott.

Rumszauer Miklós az Ars Sacra fesztiválra is utalva úgy vélte: ma is vannak az egyházban, akik szeretik támogatni a művészeket, ma is vannak érdemleges művészek, akiknek az egyházi programokon való megjelenés kiváló lehetőség a bemutatkozásra.

A civil kezdeményezésként az európai zsidó-keresztény kultúra gyökereiből táplálkozó, ma is élő szakralitás felmutatását zászlajára tűző Ars Sacra fesztivál országosan 110 településen, több mint 600 ingyenes programmal várja az érdeklődőket.

 

Forrás: mti

Kultúraprogramok2017kiállításKaposvárfesztiválkoncertKaposvári EgyházmegyeArs Sacra