Néhány órával a Balaton-átúszás kezdete után már több mint háromezren úsznak Révfülöpről a tó másik partjára - mondta Math István, a Balaton-átúszás versenyigazgatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Az igazgató szerint az első, leggyorsabb úszok már elérték a másik partot, míg több ezren még küzdenek a távval.
A "tiszteletet parancsoló" 5,2 kilométeres távra fel kellett készülni, de aki ezt nem mulasztotta el, és már szabadvízben is kipróbálta magát, annak sikerülhet; átlagosan három óra alatt érik el a másik partot a versenyzők, de a leggyorsabbaknak erre elegendő egy óra is - fűzte hozzá.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.