2018.06.23, Szombat

Aktuális

A címvédésért lép pályára a Kaposvári Egyetem férfi röplabdacsapata

2018.06.08

Bajnoki címvédésre készül a Kaposvári Egyetem férfi röplabdacsapata a hétvégi MEFOB döntőben, Budapesten. A legjobb négy között nemcsak a fiúk, hanem a lányok is bizonyíthatnak.

Nemzeti Regatta két napos fesztivállal Siófokon

2018.06.07

A várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő Siófokon szombaton és vasárnap rendezik meg a Nemzeti Regattát, ahol ötvenegy hazai település mutatja be értékeit és kel versenyre - tájékoztatták a szervezők az MTI-t csütörtökön.

Indul a dagonya - Somogybabod harminckettedszer

2018.06.04

Harminckettedik alkalommal várja a lóerők, a terepjárók és szabadság szerelmeseit a Babod Nemzetközi Off Road Fesztivál június 7. és 10. között.

A vízirendőrök segítettek partra jutni egy csónakosnak Szántódnál

2018.06.03

II. fokú viharjelzés idején kért segítséget egy a parttól távol lévő férfi, aki – hiába próbálta – csónakjával nem tudott kijutni a vízből.

Kétszázmillióból fejlesztik a baranyai kormányhivatal mikrobiológiai laboratóriumát

2018.06.02

saknem kétszázmillió forintos európai uniós forrásból fejlesztik a Baranya Megyei Kormányhivatal mikrobiológiai laboratóriumát.

IV. BÚI Triatlon Fonyód - Útlezárással kapcsolatos tájékoztató

2018.06.01

Fonyódon 2018. június 2-án, szombaton negyedik alkalommal kerül megrendezésre a BÚI Triatlon, mely egyben Ifjúsági EB válogató.

Karriernapot tartottak Csurgón

2018.06.01

A TOP-5.1.2-15-SO1-2016-00003 „Csurgó Járási Foglalkoztatási Együttműködési Program” elnevezésű projekt keretében került megrendezésre 2018. június 1-jén a Karriernap Csurgón.

Festményeket adományozott a helyi gimnáziumnak a fonyódi Szikla Egyesület

2018.05.31

A fonyódi székhelyű Szikla Alap a Művészetért Egyesületet azzal a céllal alakult 2016-ban a kultúrát és művészeteket kedvelő és művelő magányszemélyek közreműködésével, hogy összehangolt és szervezett formában próbáljanak meg tenni a művészet reménytelen vergődése ellen, hogy az emberi kultúra szakrális forrásokból táplálkozva, ismét méltó helyére kerüljön.

Vigaszdíjban részesült Berzence a Let’s Colour pályázatán

2018.05.30

Lezárult a Let’s Colour Településszépítő Egyesület idei pályázata, melyen elszürkült közösségi terek megújítására lehetett összesen 800 négyzetméterre elegendő festéket nyerni.

Növelte nyereségét a Balatoni Hajózási Zrt.

2018.05.30

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 2017. évi adózás előtti eredménye 144,6 millió forint lett, 5,7 százalékkal több az előző évinél - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Fakivágások Balatonföldváron

2018.05.29

Balesetveszélyes fákat vágnak ki Balatonföldváron. A szakértők a Bajcsy- Zsilinszky és a Vak Bottyán utcák kereszteződésénél található 9 darab fa esetében döntöttek a kivágásról, hiányukat hét gömbkőrissel pótolják – tájékoztatott a város önkormányzata.

Ezzel tarol az új kínai okostelefon

2018.05.28

Mindent letol a dobogóról az iPhone-tól a Samsungig a tényleg teljes felületen kijelzős technikával berobbanó Vivo újdonság.

Harminc fok körüli meleg lesz május utolsó napjaiban

2018.05.28

A következő napokban is többször várhatók záporok, zivatarok, de emellett sok lesz a napsütés, egyre melegszik az idő: május utolsó napjaiban 32 Celsius-fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Az 50. Csík Ferenc Emlékversenyt rendezték meg Kaposváron

2018.05.27

Kaposvár Megyei Jogú Város egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező sporteseményét, a 50. Csík Ferenc Emlékversenyt idén már 50. alkalommal rendezték meg.

Kisorsolták a Nemzeti Regatta indulóinak vitorlásait

2018.05.26

Már azt is tudjuk, hogy az 50 vendég település és a házigazda Siófok melyik vitorlással vág neki a nyár első balatoni fesztiválján a Nemzeti Regattának. A Siófok katamarán fedélzetén szállt fel ma a fehér füst, és derült ki, hogy a résztvevők melyik hajóval kezdik meg június 9-én az amatőr vitorlás pályaversenyt.

Megemlékezés Kaposváron

2018.06.07

A Somogy Megyei Védelmi Bizottság titkára Fehér Gábor alezredes és dr. Boldog-Ellenberger Szilvia a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese is részt vett a Kaposváron, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából megtartott megemlékezésnél és koszorúzásnál.

Megerősített szolgálatot látnak el a nyáron a mentősök a Balatonnál is

2018.06.07

Megerősített szolgálatot látnak el a nyári szezonban a mentősök, nemcsak a vízpartokon, hanem a fesztiválokon és a sporteseményeken is fokozott jelenlétre lehet számítani - mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Katasztrófavédelem: a héten a Balatonnál és a Tisza-tónál folytatódik a szúnyogirtás

2018.06.04

A héten a Balatonnál és a Tisza-tónál folytatódik a szúnyogirtás, más területekkel együtt összesen mintegy 35 ezer hektáron - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője.

Ilyen volt a meteorológia nyár első napja a Balatonnál

2018.06.03

2018. június 1-je, a meteorológia nyár első napja Mohai Balázs szemszögéből.

Bemutatkoztak 2018 fesztiválborai

2018.06.02

„Jó adag határozottság, csábos mosoly, egy csokor virág és egy kis parfüm": idén is a Borháló lesz a vendéglátó egységek kizárólagos borbeszállítója a Sziget Kft. nyári rendezvényein.

A Marketing Fővárosa lett Siófok

2018.06.01

Nyolc pályázati anyaggal is Gyémánt minősítést szerzett a Siófoki Fürdőegylet – Turisztikai Egyesület Siófok részére az Országos Városmarketing pályázaton, így a sok elismerés összegzéseként elnyerte az idei évben a Marketing Fővárosa címet.

Több száz kárpátaljai gyerek táboroztatását támogatja a Duna Aszfalt

2018.06.01

A balatonföldvári tábor képzőművészek és zenészek közreműködésével egész nyáron üzemelni fog.

Skybaby: megérkezett az energiaitalok legújabb generációja

2018.05.31

Elsőként három, a Classic, a Classic Zero és a Cool változatokban érhető el 250 ml-es kiszerelésben, de a közeljövőben további ízeket és egyedülálló kiszereléseket fejlesztenek.

Országos döntőbe evezték magukat a Kaposvári Egyetem sárkány­hajósai

2018.05.30

Szenzációs teljesítménnyel bejutott az országos döntőbe a Kaposvári Egyetem sárkányhajós csapata. Az oktatókból és hallgatókból álló válogatott vasárnap az orfűi Sárkanyhajó Roadshow versenyen bizonyított.

Siófok alpolgármesteréből országgyűlési képviselő lett

2018.05.29

Potocskáné Kőrösi Anita, aki eddig Siófok főállású alpolgármestereként tevékenykedett, három és fél év után távozik a város vezetőségéből, mivel a választásokon bejutott a Parlamentbe, és országgyűlési képviselőként dolgozik tovább a térségért, illetve az országért.

Újra a dobogó tetején a szőkedencsi tűzoltók

2018.05.29

A marcali környéki önkéntes tűzoltó egyesületek is összemérték tudásukat a hétvégén. Az idei körzeti versenynek Kéthely adott otthont.

Karriernap és Állásbörze Kaposváron

2018.05.28

A rendezvény kiemelt célja volt, hogy az aktuális munkaerő-piaci helyzetkép bemutatásával az álláskeresők és a térség munkaerő-piaci lehetőségei iránt érdeklődő látogatók számára információkkal, álláshelyek közvetítésével járuljon hozzá a foglalkoztathatóság esélyeinek növeléséhez, kézzel fogható kapcsolat alakulhasson ki a cégek és a leendő munkavállalók között.

Visszajár a pénz akkor is, ha nincs meg az eredeti csomagolás

2018.05.27

Webáruházba visszaküldött terméknél nem lehet az eredeti csomagolás meglétéhez kötni a kifizetett ellenérték visszatérítését, és a teljes összeg visszajár, nem csak a vételár – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.

Siófokon az X-Faktor című tehetségkutató

2018.05.26

A műsorhoz 14 évnél idősebb, énekelni szerető, énekléssel hobbi vagy komolyabb szinten foglalkozó versenyzőket keresünk, illetve duókat, zenekarokat, együtteseket.

Eltűnt gyermekek világnapja - A kiskorúak jórésze gyermekotthonból tűnik el

2018.05.25

Több mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2017-ben, akiknek jórésze gyermekotthonból szökött meg - mondta el az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódva Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.