2022.06.20
Mukics Dániel tájékoztatása szerint a héten Bács-Kiskun megyében 8, Csongrád-Csanádban 9, Győr-Moson-Sopron megyében 113, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 3, Tolnában 16, Vas megyében 1, Veszprém megyében pedig 7 településen lesz földi kémiai szúnyoggyérítés.
2022.06.07
Összesen hat magyar klubcsapat jelezte indulási szándékát a nemzetközi röplabdakupák 2022/23-as idényében.
2022.06.01
A Siófok a 2014-es harmadik helyezés után második alkalommal végzett dobogós helyen a hazai kupasorozatban.
2022.05.24
A vendégek a meccs elején 11 perc alatt nagy meglepetésre három gólt szereztek, de az angyalföldiek még a szünet előtt szépítettek, majd egyenlíteniük is sikerült. A Vasas így 25 győzelemmel, tíz döntetlennel és három vereséggel zárta az idényt a tabella élén.
2022.05.19
Gipszkartont helyettesítő lapok gyártásába kezdett tetra pak italos kartonok újrahasznosításával a Stavmat Építőanyag Kereskedelmi Zrt. Kaposváron - jelentette be Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a somogyi megyeszékhelyen szerdán.
2022.05.17
Június 22-26. között 18. alkalommal rendezi meg a Békéscsabai Napsugár Bábszínház a Nemzetközi Bábfesztivált. Öt nap alatt 18 társulat 20 előadást tart a békési megyeszékhelyen - közölte kedden a teátrum közleményben az MTI-vel.
2022.05.16
Elkezdődik az atlétikai pálya megújítása Kaposváron; a sportolók hétfőn két kör, azaz 800 méter futással adták át a munkaterületet a kivitelezőnek.
2022.05.14
Május 31-én klasszikus műveket, június 1-jén pedig kortárs alkotásokat felvonultató jubileumi aukcióval ünnepli fennállásának 25-ik évfordulóját a Virág Judit Galéria a Budapest Kongresszusi Központban.
2022.05.02
A Pénzügyőr címét megvédve megnyerte a férfi röplabda Extraligát, miután a bajnoki döntő szombati harmadik mérkőzésén 3-1-re legyőzte odahaza a Kaposvárt.
2022.04.30
A 2022-es Giro d'Italia magyarországi szakaszai érintik Kaposvárt is.
2022.04.13
Az állásközvetítő portál saját adatai alapján közölte: az intenzív növekedés leginkább Somogy, Pest és Tolna megyére volt jellemző, de a legkevésbé aktív Nógrád megyében is 14 százalékos volt a bővülés.
2022.04.07
A koronavírus-járvány miatt két év kihagyással megrendezett, több ezer embert vonzó egynapos esemény látogatói amellett, hogy megcsodálhatják a helyszínen nyíló nárciszokat, meghallgathatják a Barackmag együttes koncertjét, valamint kipróbálhatják a vesszőfonást, a nemezelést, a selyemfestést és az agyagozást.
2022.03.31
A helyi sajtó képviselőivel együtt talán harmincan jelentek meg március 31-én csütörtökön délelőtt az ellenzék miniszterelnök jelöltjének Márki-Zay Péternek a tiszakécskei piacon rendezett fórumán. Talán nem túlzás kínosnak minősíteni a rendkívül alacsony érdeklődést, hiszen a rendezvényt napokkal korábban meghirdette a miniszterelnök jelölt.
2022.03.25
A kivitelezés magában foglalta a tetőcserét, a homlokzat festését, az ablakok védőüvegezését. Belül lecserélték a padlóburkolatot, modernizálták a fűtést, az elektromos hálózatot, a fénytechnikát, bővítették a szentélyt, felújították az orgonát, új padokat helyeztek el és restaurálták a freskókat.
2022.03.22
Magyarország az Európai Unió harmadik legnagyobb pontytermelője, csaknem 12 ezer tonna éves mennyiséggel.
2022.06.09
A tájékoztatás szerint a szennyvíz koronavírus-koncentrációja országos átlagot tekintve az előző héthez képest nem változott.
2022.06.02
Bár a könyvhét megnyitóját csak június 9-én rendezik, a hónap közepéig tartó programok sora már egy héttel korábban elkezdődik: a Somogyi-könyvtár ráhangolódó programokat szervez középiskolások számára, más rendezvények mellett pedig pénteken mutatják be Szilasi László Tavaszi hadjárat című kötetét a könyvtár Dóm téri épületében.
2022.05.25
Az újra megrendezendő nagyfesztiválok miatt is erős nyári szezonra számít a rendőrség a Balatonnál, ahol a korábbi évekhez hasonlóan középiskolások is segítik majd a bűnmegelőzési munkát - közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány szerdán Balatonföldváron.
2022.05.20
A 2022. április 25 és május 8-között a Budapesti Corvinus Egyetemen (Corvinus) megrendezésre kerülő Hallgatói Önkormányzati küldöttgyűlés választás során az egyetem hallgatósága megválasztotta a 41 fős küldöttgyűlését. A jogorvoslati határidő lejárta után az alapítványi működésre történő átalakulásról, a Hallgatói Önkormányzat szerepéről és terveiről a Corvinus HÖK tisztségviselői nyilatkoztak a szervezetben sikeresen lezajlott küldöttgyűlés választást követően.
2022.05.18
Biztossá vált a Kecskemét feljutása a labdarúgó NB I-be, miután a Diósgyőr gól nélküli döntetlent játszott az FC Ajka otthonában a másodosztály 37. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
2022.05.17
A helyszíni munkát egy négyhetes felkészülés előzi meg, majd a program második felében, vagyis 5 hónapon keresztül egy konkrét projekten dolgozhatnak a résztvevők az építésvezetővel együtt, illetve sajátíthatják el a kivitelezés egyes folyamatait.
2022.05.15
Az ötödik kiemelt Udvardy Panna kiesett a negyeddöntőben a Karlsruhéban zajló, 125 ezer dollár (45 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
2022.05.09
A verseny útvonala érintette Bács-Kiskun, Baranya, Csongrád-Csanád, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyét is.
2022.05.01
A két csapat legközelebb szerdán találkozik Kaposváron.
2022.04.20
Nógrádi Zoltán polgármester azt mondta, a tulipános kert olyan kezdeményezés, amely jó kiegészítője város idegenforgalmi elképzeléseinek.
2022.04.12
Koch Róbert, a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya kedden 20 fős keretet hirdetett a május végén kezdődő Ezüst Európa Liga-mérkőzésekre.
2022.04.07
Balatonaligától Balatonfenyvesig dolgozhatnak majd a kivitelezők a NIF megbízásából.
2022.03.26
Az ingatlan visszanyeri eredeti külső megjelenését, falait hőszigeteléssel látják el, korszerűsítik a gépészetét, kicserélik a burkolatait, nyílászáróit, lecserélik a bútorait, és beléptető rendszert helyeznek üzembe.
2022.03.24
A töltőberendezések számának növekedése töretlen, a negyedév során két megye kivételével (Somogy és Tolna) mindenhol bővülést mértek.
2022.03.21
A párharcok szerdán folytatódnak.