2018.07.09
Négy tűzeset, tíz műszaki mentés – főként balesetek adtak munkát a somogyi tűzoltóknak a hétvége folyamán.
2018.07.09
Szarvas Andrea nyerte a Magyarország Szépe - Miss World Hungary szépségversenyt, amelynek döntőjét a Duna Televízió és a Duna World csatorna vasárnap este élőben sugározta. A győztes egy évig viselheti a Miss World Hungary címet és képviselheti Magyarországot a verseny decemberi világdöntőjén Kínában.
2018.07.08
Egész hétvégén magas lesz a csalánfélék pollenkoncentrációja - számolt be az M1 aktuális csatorna Híradója szombat délután.
2018.07.06
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei is részt vesznek az idei Balaton Sound zenei fesztiválon – számolt be közleményben a rendőrség sajtószolgálata.
2018.07.06
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! című nyáresti vízparti komolyzenei koncertsorozatot. A július 8-án induló és szeptember 22-én záruló fesztivál számos külföldi előadót sorakoztat fel, az idei újdonság, hogy Pozsonyban és Rijekában is lesznek koncertek.
2018.07.05
Mintegy 15 millió forintos kárt okozott egy mobilszolgáltató cégnek egy jogász 2015-2016 között az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-t csütörtökön.
2018.07.04
A rendőrség a fesztiválozó fiatalok figyelmébe ajánlja most készült kisfilmjét.
2018.07.04
Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb vízrendezési beruházássorozatát fejezi be a Szabadics Zrt. a Marótvölgyi öblözetben: a Kis-Balaton vízvédelmi rendszere válik teljessé több mint 20 év után a vállalat munkájával. A fejlesztés részleteiről Presír József projektvezetőt kérdeztük meg.
2018.07.03
A fesztivál öt napja alatt olyan sztárok lépnek fel, mint az amerikai The Chainsmokers duó, a francia DJ és producer David Guetta, az amerikai hip-hop világsztár Big Sean vagy az egyik legsikeresebb brit R&B-pop énekesnő, Rita Ora.
2018.07.02
Június 30-án a Balaton déli partján – az egyik legnagyobb turisztikai, bevásárló és közlekedési csomópontban –, Balatonlellén nyitotta meg századik hazai boltját a térség meghatározó lakberendezési franchise áruházhálózata.
2018.07.01
Összesen 13 állomás szépül meg, Balaton körüli vasút egységes arculata is szempont a tervezésnél.
2018.06.29
Június 30-án, szombaton lesz a hivatalos átadása a 299,5 millió forintból megújult fonyódi piac-csarnoknak – számolt be Hidvégi József polgármester a hirbalaton.hu–nak.
2018.06.29
Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó.
2018.06.28
A somogyi város évek óta hiába kereste a megoldást egyik fő kivezető útjának kulcspontjára, egy 400 millió forintos beruházásban megérkezik a megoldás.
2018.06.27
Korlátlan utazást biztosító Vakáció-bérleteket dobott piacra a MÁV-Start Zrt. Négy jegytípusból választhatnak a diákok annak megfelelően, hogy milyen hosszúra tervezik a nyaralást. A szeptember végéig érvényes, 90 napos bérlet július elsejéig vásárolható meg – közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága.
2018.07.09
Idén is elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok éjszakája a Balatonlellei Napfény strandon - mondta Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2018.07.08
Budapesten és környékén, valamint a Balaton és a Velencei-tó mellett is a strandolókból élő vállalkozókat, árusokat és taxisokat ellenőrizheti a NAV az elkövetkező héten, az Adótraffipax-oldal jelzése szerint.
2018.07.07
Harmincnégy balatoni strand nyerte el az idén a magas szolgáltatási színvonalat elismerő Kék Hullám Zászlót - jelentette be Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke pénteken Balatongyörökön, a díjátadó ünnepségen.
2018.07.06
A bűnmegelőzési centrumok 2018. július 2-án kezdték meg működésüket.
2018.07.05
Másodszor is elhalasztották a 36. Lidl Balaton-átúszást, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.
2018.07.05
Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók, július 7-én kezdődik ugyanis hajózási főszezon, amely az idén egy héttel tovább tart. A főszezonban a menetrend szerinti járatok mellett séta- és programhajó kínálattal is várja az utasokat a BAHART (Balatoni Hajózási Zrt.) - áll a hajózási társaság MTI-hez eljuttatott közleményében.
2018.07.04
Átvágtak egy gázvezetéket kedden Balatonföldváron, a kiáramló gáz meggyulladt, egy ember megsérült - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
2018.07.03
Orbán Viktor miniszterelnök, a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára, 2018. július 1-től Somogy megye kormánymegbízottjának nevezte ki.
2018.07.03
Tehetséges, de nehéz anyagi körülmények között élő diákok számára szervez teljesen ingyenes nyári táboroztatást az OTP Fáy András Alapítvány.
2018.07.01
Ismét helyet kapott a Magyar Rektori Konferencia elnökségében Prof. Dr. Szávai Ferenc, aki az Állami Tagozat elnökségi tagjaként folytatja a munkát. A Kaposvári Egyetem rektorának mandátuma két évre szól.
2018.06.30
A Fő utcában már tábla hirdeti azt a 160 millió forintos beruházást, melynek előkészítő munkálatai nagy lendülettel indultak meg a tavasszal a Városházán. Hamarosan újabb fejlesztéssel gazdagodnak: méltó helyet kap a hat települést ellátó egészségügyi alapszolgáltatás.
2018.06.29
Egy magyar készítésű, ötven méter magas óriáskerék felállításával és színes programsorozattal ünnepli várossá válásának 50. évfordulóját Siófok, amelynek Nagystandján vasárnap veheti birtokba a közönség a látványosságot.
2018.06.28
A polgárőrök sokrétű munkáját immár egy személyautó is segíti, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség gépjárművet adományozott a Balatoni Vasúti Régió-Fonyód Polgárőr Egyesület részére.
2018.06.27
A Kormány 55/2018. (III. 23.) rendelete szerint a „B” kategóriás KRESZ-tanfolyamhoz és vizsgához az állam támogatást nyújt azoknak a magyar állampolgároknak, illetve bizonyos esetekben a felsőoktatási tanulmányokat folytató külföldieknek is, akik a vizsga napján a 20. életévüket nem töltötték be.
2018.06.27
Elmarad a szombatra tervezett 36. Lidl Balaton-átúszás, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.