2022.03.18
Második alkalommal érkezik Kaposvárra, az Együd Árpád Kulturális Központba a Hangszert a kézbe rendezvénysorozat március 22. és 24. között, majd további hét településen lesz látható - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2022.03.13
A végig szoros mérkőzésen a vendégek 21 másodperccel a vége előtt 13-12-re átvették a vezetést a négy találatig jutó Biros Barnabás révén, és már csak hét másodperc volt hátra, amikor Juhász-Szelei Norbert egalizált.
2022.03.08
Kialakult a párosítás a férfi röplabda Extraliga jövő csütörtökön rajtoló negyeddöntőjében.
2022.03.05
A Nyíregyháza három játszmában kerekedett vendége, a nyeretlenül sereghajtó DVTK fölé a női röplabda Extraliga alapszakaszának csütörtöki mérkőzésén.
2022.03.01
Több mint 10,5 milliárd forintból újul meg 13 nővérszálló, négy helyszínen pedig új szállók épülnek - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2022.02.27
A továbbra is veretlen Békéscsaba megnyerte a női röplabda Extraliga alapszakaszát, miután a 13. fordulóban odahaza 3-1-re legyőzte a Kaposvárt.
2022.02.25
Február 27-én, vasárnap Kaposváron vesznek végső búcsút Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházrendezőtől, egyetemi tanártól, érdemes és kiváló művésztől, a kaposvári Csiky Gergely Színház egykori igazgatójától.
2022.02.22
Az albérleteket Békéscsabán, Miskolcon, Nyíregyházán és Kaposváron kínálták 100 ezer forintnál olcsóbban.
2022.02.18
Zöldkötvényt bocsátott ki 12 milliárd forint névértékben a Kometa 99 Zrt.; a kaposvári húsipari vállalat infrastrukturális fejlesztéseket finanszíroz a forrásbevonásból, ennek révén kapacitása megduplázásával és több száz új munkahely létrehozásával számol.
2022.02.12
A két csapat február 24-én Debrecenben találkozik egymással, három nappal később pedig Podgoricában csap össze.
2022.02.07
A házigazda Nyíregyháza kétszettes hátrányból még egyenlített, de fordítania már nem sikerült.
2022.02.05
Hűségjutalmat kapnak márciustól a helyi szociális szférában dolgozók Kaposváron - jelentette be a város polgármestere a somogyi megyeszékhelyen.
2022.01.27
Előbb Budapestről Visegrádra teker a mezőny, majd a fővárosban lesz egy időfutam, végül pedig Kaposvár és Balatonfüred között teljesítenek a versenyzők bő 200 kilométert. Magyarországot korábban még egyik háromhetes verseny sem érintette.
2022.01.23
A kaposvári kórus tagjai is a díjazottak között vannak.
2022.01.20
A somogyi megyeszékhely 2030-ig szóló programjában szerepel a teljes foglalkoztatás elérése és a munkabérek emelése, e célkitűzés "éllovasa" a gépipar és az élelmiszergazdaság.
2022.03.17
A török Sisecam csoport és az olasz többségi tulajdonú Kometa 99 Zrt. egyaránt alapkőletételt tartott.
2022.03.12
A vasiaknál az egyaránt válogatott Perl Zoltán 23, Golomán György pedig 22 ponttal zárt.
2022.03.07
A Kaposvár hazai pályán 3-0-ra győzött a DEAC ellen a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának utolsó, vasárnapi 14. fordulójában, ezzel megszerezte a második helyet.
2022.03.03
A koronavírus járvány utáni gazdaság újraindításáról tárgyalt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) idei első közgyűlésén a Nógrád megyei Hollókőn csütörtökön.
2022.02.28
Jobb munkakörülményeket teremt a dolgozóknak, növeli a szolgálatás színvonalát és a vállalat versenyképességét.
2022.02.26
A Kaposvár 10-7-es vereséget szenvedett Egerben csütörtökön a férfi vízilabda OB I-ben.
2022.02.24
Újabb öt évre Ábrahám Leventét bízta meg a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum vezetésével a város közgyűlése csütörtökön.
2022.02.20
Nagy csatára számít Ivkovics Sztojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya a Montenegró elleni világbajnoki selejtezőkön.
2022.02.17
Ötvenöt szolgáltató több mint 90 millió forintot kap műsorkészítésre és majdnem 190 milliót a működési költségeire a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti döntése szerint - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága.
2022.02.11
Bővül a kerékpárút-hálózat és elindul az új "közbringarendszer" idén Kaposváron, a beruházásra 905 millió forintot költenek - mondta a város polgármestere csütörtökön a somogyi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
2022.02.06
A BVSC döntetlenre végzett Pécsett a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szombati játéknapján.
2022.02.04
Nagyon ritka római kori aranypénzre bukkantak a Rippl-Rónai Múzeum munkatársai ez év elején Somogy megyében - olvasható az intézmény közleményében.
2022.01.24
A Kazincbarcika nagy csatában, öt játszmát követően kerekedett a vendég Kaposvár fölé a férfi röplabda Extraligában vasárnap.
2022.01.21
A Kazincbarcika a csütörtöki visszavágón 3-1-re győzött a Kaposvár otthonában, majd az aranyjátszmát is megnyerve döntőbe jutott az MVM férfi röplabda Magyar Kupában.
2022.01.18
Felújítják a volt levéltár épületét Kaposváron, a napokban már meg is kezdődtek az 1,4 milliárd forintos fejlesztés kivitelezési munkái - közölte a somogyi megyeszékhely polgármestere kedden a helyszínen.