2020.06.25
A tervek szerint augusztus 1-jén lesz a 38. Lidl Balaton-átúszás, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők, és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.
2020.06.24
Júliusban a Balaton környékén először 15 állomással hat vízparti városban - Siófokon, Tihanyban, Balatonalmádiban, Fonyódon, Balatonföldváron és Balatonszabadi-Sóstón - teszi elérhetővé a Magyar Telekom a még nagyobb sávszélességet, és sokkal több eszköz egyidejű csatlakozását lehetővé tevő 5G szolgáltatást. A tervek szerint a nyár végére összesen 40-re bővül a Telekom Balaton körüli 5G lefedettséget biztosító állomásainak száma - jelentette be szerdán a távközlési társaság.
2020.06.23
Július 12-én újraindul az utánpótlás triatlon sportélet: a koronavírus miatti kényszerpihenő után, a hatályos rendelkezések figyelembevételével Zalaegerszegen kezdi meg idei öt utánpótlás ranglista versenyből álló versenysorozatát a Magyar Triatlon Szövetség. A ranglista versenyek és az utánpótlás országos bajnokság névadó főszponzora az E.ON.
2020.06.22
Évek óta kapcsolható össze május elsejei majális és a Fonyód-Badacsony közötti hajós utas invázió. Ezen a napon ezrek utaznak mintegy megkezdve a balatoni szezont a BAHART hajójáratain Badacsonyba, majd onnan Fonyódra.
2020.06.18
Az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve idén ötödik alkalommal indult el a Coop Segély kamionja, amely összesen 8268 állami gondozásban nevelkedő, különleges ellátást igénylő gyermeknek juttat el országszerte adományt.
2020.06.16
Díszévad 2.0 néven hirdette meg 2020/2021-es műsortervét a Csiky Gergely Színház, miután a teátrumi épület megújulásának alkalmából indult tavalyi díszévada félbeszakadt a koronavírus-járvány miatt - mondta Fülöp Péter igazgató Kaposváron pénteken.
2020.06.12
Egy úthenger égett teljes terjedelmében egy kaposvári ipari telepen, kedd este.
2020.06.11
A Zrínyi-újvár feltárt kútjának avatásával emlékeztek Zrínyi Miklós (1620-1664) költőre, hadvezérre, politikusra születésének 400. évfordulóján a Somogy megyei Őrtiloson szerdán.
2020.06.10
Eldőlt, hogy ingyenes lesz a belépés a Bélatelepi és a Városi strandra. Az elmúlt időszakban a felmerült elképzelés, miszerint fizetőssé tette volna a város a két strandot, a koronavírus járvány miatti bevételkiesésekből adódott, azért, hogy azt az újonnan keletkeztetett bevételekből lehessen valamelyest pótolni.
2020.06.09
Újabb egyéves szerződést írt alá a női röplabda Extraligában szereplő 1. MCM-Diamant Kaposvárral Sara Klisura, az együttes szerb játékosa.
2020.05.29
Egyenpólós strandjárőröket a korábbi években is alkalmazott a siófoki strandokat fenntartó Balaton-parti Kft. a város fizetős strandjain, az idei szezonban csak kibővül a feladatkörük azzal, hogy felhívják a fürdőzők figyelmét a biztonságos strandolásra és a távolságtartás betartására – nyilatkozta Pintér Tamás, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője.
2020.05.26
A járvány elleni sikeres védekezésnek köszönhetően visszaáll a veszélyhelyzet bevezetése előtti nyitvatartási idő Somogy megye valamennyi kormányablaka tekintetében.
2020.05.22
A járványhelyzet miatt elrendelt intézkedések enyhítésével sem nyit ki egyelőre a fonyódi Várhegyi Széplátó, mivel faszerkezetét tönkretette a házi cincér és egy gombafajta, vélhetően kivitelezési hiba miatt - közölte Hidvégi József polgármester az MTI megkeresésére csütörtökön.
2020.05.19
Új termelői piac nyílik Somogy megyében május 17-én (vasárnap). A piac Zamárdiban, a Patkó Büfé udvarán (Vécsey utca) várja minden vasárnap reggel 7-től 14 óráig az érdeklődőket.
2020.05.18
A város és a befektető között létrejött egyezség mindkét fél számára világosan egyértelműen szabályozza a jövőbeli együttműködés feltételeit.
2020.06.25
Somogy megyében jelenleg 65 db természetes fürdőhely üzemel, melyből a Balaton déli partján Balatonberénytől Balatonvilágosig 63 található, valamint egy Kaposváron a Deseda tónál, továbbá júliustól Barcsnál a Dráva folyón kijelölt strand is megkezdi a működést. Ebben a szezonban Hajmáson a Zselicvölgy Plázs nem üzemel.
2020.06.24
Eddig több mint 14 ezren pályáztak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. június 4-e óta elérhető magán- és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírásra 42,8 milliárd forint értékben - mondta Horváth Péter, a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020.06.23
Eldőlt, hogy ingyenes lesz a belépés a Bélatelepi és a Városi strandra. Az elmúlt időszakban a felmerült elképzelés, miszerint fizetőssé tette volna a város a két strandot, a koronavírus járvány miatti bevételkiesésekből adódott, azért, hogy azt az újonnan keletkeztetett bevételekből lehessen valamelyest pótolni.
2020.06.21
Június 21-e és augusztus 1-je között immár második alkalommal fogadja a kiskamaszokat a nyári katasztrófavédelmi ifjúsági tábor. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szervezésében idén a katasztrófavédelem állományában dolgozók mintegy kétszáz általános iskolás korú gyermeke tud kedvezményesen nyaralni.
2020.06.17
A sofőr a vezetéstől eltiltás ellenére ült a volán mögé.
2020.06.13
Várhatóan szeptemberben indul a termelés az elsősorban tűzoltójárművek gyártásával és felújításával foglalkozó állami tulajdonú BM Heros Zrt. 810 millió forintból épülő kaposvári gyártóközpontjában - közölte Szita Károly polgármester a somogyi megyeszékhelyen pénteken, a létesítmény bokrétaavatóján.
2020.06.11
2030-ra az ország legegészségesebb városa kíván lenni Kaposvár, s ennek része orvosi rendelőink felújítása, melyre több mint 1 milliárd forintot költöttünk eddig – így fogalmazott Kaposvár polgármestere. Szita Károly a Füredi u. 69-71. szám alatt működő megújult orvosi rendelőket látogatta meg.
2020.06.11
A viharos időjárás következtében szerdán megdőlt két darab tíz méteres fa Barcson, a Petőfi utcában.
2020.06.10
A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége elfogadta és jóváhagyta a szakmai és versenyrendezői bizottság által összeállított módosított hazai versenynaptárt.
2020.06.04
A földmozgás nem okozott károkat.
2020.05.29
Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott vendégül látta Rajnai Attilát, a BM Heros Zrt. vezérigazgatóját és Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét 2020. május 29-én a somogyi megyeszékhelyen.
2020.05.25
Mentőhelikopter szállította kórházba az idős férfit.
2020.05.20
Harminckét nevezés érkezett eddig a Bujtor István Filmfesztiválra, amelynek versenyprogramjára alkotók, műhelyek, studiók filmjeit várják május 31-ig - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
2020.05.18
Idén harmadszor rendezi meg június 6-7-én a Spartacus Vitorlás Egylet a nagyhajós mezőny egyik legizgalmasabb erőpróbáját, a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár éjszakai túraversenyt: az Ezüst szalag az év első hazai vitorlásversenye lesz.
2020.05.17
Kaposvár a járvány első szakaszát sikeresen átvészelte, méghozzá alacsony betegszámmal, kaposvári haláleset nélkül – emelte ki Szita Károly.