2019.12.06
Szinte 100 százalékban teljesülnek a 2016-os balatoni kormányhatározatban megfogalmazott, 263,7 milliárd forintos uniós forrásból megvalósítandó fejlesztések, azonban a vízvédelmi feladatokra szánt 41,5 milliárd forintos hazai forrás még nem nyílt meg - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén Siófokon, ahol szóba kerültek az ipari kikötőről és a vízpartról szóló új tervek is.
2019.12.02
A kibontott tejtermékek minőségét a vásárlók az Interspar áruházakban megvehető, többször használható, tisztítható szilikon zárófedelekkel őrizhetik meg.
2019.11.15
Az OKIRkapu elnevezésű projektelem korszerűsíti a természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos közigazgatási e-ügyintézést.
2019.08.27
Az állam 6,6 milliárd forinttal megemelte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tőkéjét, szerepvállalásával komplexfejlesztések kezdődhetnek a balatoni hajózásban - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtótájékoztatón kedden, Siófokon.
2019.08.02
Siófok Város Önkormányzata megbízásából a Mobilissimus Kft. dolgozik a helyi autóbusz-közlekedés fejlesztésén.
2019.06.28
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ 9,81 milliárdos programja keretében országszerte megújulnak a kórházak patológiai osztályai, valamint korszerű felszereléseket kapnak az intézmények - mondta el a program szakmai vezetője csütörtökön a győri kórház fejlesztésének átadásán.
2019.05.03
Mindegy százezer hektárnyi területen javul a természetes élőhelyek állapota.
2019.02.23
A balatoni kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére nyert 1,2 milliárd forintos projekt megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást 13 szakmai szervezet pénteken Balatonfüreden.
2019.01.26
Hatszázötvenmillió forintos pályázati támogatással fejlesztik a balatonfenyvesi kisvasutat, így több mint tízéves üzemeltetési szünet után újra járhatnak a vonatok a vonal Csisztafürdőhöz vezető ágán. A pénzből felújítják a fenyvesi végállomás vendéglátóegységét is - közölte Balatonfenyves polgármestere az MTI-vel.
2018.12.16
Egy küzdelmes és akadályokkal teli időszak zárult le a december 14-ei batéi Szivárvány tagóvoda átadásával.
2018.11.28
Kerékpárutak fejlesztésére 150 milliárd forint jut a következendő 4 évben - közölte az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018.10.17
A korábbinál modernebb és szebb környezetben fejlődhetnek a kicsik a Kaposvári Egyetem Gyakorló Óvodájában. A négy millió forintból megvalósult beruházás során szigeteltek és festettek is, a fejlesztést az egyetem saját forrásból valósította meg.
2018.10.10
Korábban Fonyód Város Önkormányzata a Bartók Béla utca sarkától az óvodáig már felújíttatta a Fő utca nyugati oldalán a járdát, a közelmúltban pedig több pályázati forrást kihasználva fejlesztették tovább az utat és a járdát.
2018.03.31
Mintegy hárommilliárd forintot fordítanak a Balaton-felvidék fejlesztésére, az uniós támogatást több önkormányzat, kft. és szervezet a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) és a Balatoni Integrációs Kft.-vel közös konzorciumban nyerte - tájékoztatta Fekete-Páris Judit, a Balatoni Integrációs Kft. gazdasági igazgatója az MTI-t csütörtökön.
2018.02.21
Kívül belül megújul a Kulipintyó az idei szezonra. A villa turisztikai célú fejlesztése során új idegenforgalmi funkciókkal bővül 120 M FT értékben.
2019.12.03
Partnerségi megállapodást kötött a Megyei Jogú Városok Szövetsége és az OTP Bank. A hitelintézet az együttműködés keretében egyebek mellett forrást biztosít a 23 érintett település Modern Városok Program keretében megvalósuló, hitelezhetőnek ítélt beruházásaihoz, ha erre az uniós és állami támogatások mellett szükség van.
2019.11.29
Magas biológiai értékű, egészségesebb tejtermékek előállításán dolgozik a Kaposvári Egyetem (KE) és a Fino-Food Kft., a 3 éven át tartó projektre 1,8 milliárd forintot költenek - közölte a felsőoktatási intézmény agrár- es környezettudományi karának dékánja az MTI-vel csütörtökön.
2019.10.29
A Kaposvár közelében lévő Ropolyi-tónál természetvédelmi területen egy horvát-magyar közös projektben – az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, az INTERREG V-A Magyarország–Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretéből – többek között tájház, természetőrház és lovaspihenő is épült, Horvátországban pedig parkfelújítás és egy oktatási központ fejlesztése készült el.
2019.08.10
Ingatlan- és technológiai fejlesztést valósított meg a kaposvári Privát-Hús Kft. a közelmúltban, a 2 milliárd forintos komplex beruházás a kapacitásbővítést szolgálja - tájékoztatta a cég az MTI-t.
2019.07.07
Több szász fejlesztés indul el 13 milliárd forintból országszerte az ötezer lélekszám alatti településeken a Magyar falu program keretében - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön az MTI-vel.
2019.06.16
Magyarország folyamatosan javítja a kerékpározás infrastrukturális feltételeit, 2014-2020 között 200 milliárd forint értékben 4200 kilométer kerékpár utat építenek vagy jelölnek ki - mondta Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön háttérbeszélgetésen, Budapesten.
2019.03.19
Hét sikeres uniós pályázat 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásából a természetjárás feltételeit javító, erdei fejlesztések indulnak 2020 szeptember végéig országszerte - jelentette be a beruházást koordináló Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) szakmai vezetője sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
2019.02.01
Tizennégy településen kezdődhetnek meg a bölcsődei fejlesztést célzó beruházások közel 1,5 milliárd forint központi költségvetési támogatással - tájékozatott Varga Mihály.
2018.12.30
Víziközmű-rendszereik műszaki állapotának javítására pályázhatnak az önkormányzatok a felhívás megjelenésének napjától számítva 60 naptári napig, de legfeljebb február 28-ig.
2018.11.29
Három projekt keretében összesen 9 milliárd forintot fordíthat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a felnőtt pszichiátriai ellátórendszer fejlesztésére az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásaiból - jelentették be kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2018.10.21
Az elkövetkező időszakban évente körülbelül húszmilliárd forint fordítható kerékpárút-építésre és fejlesztésre - mondta az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos Egerben pénteken.
2018.10.15
Új, integrált biológiai hulladék feldolgozó technológiát fejleszt ki a gödöllői székhelyű Profikomp Környezettechnika Zrt. vezette konzorcium, amellyel elsősorban állattartó telepek állíthatnak elő új típusú szerves trágyát - közölték az MTI-vel.
2018.04.29
Kulturális, vállalkozási és szabadidős célra hasznosítják a Kaposi Mór Oktató Kórház üresen álló déli tömbjét, a 2019 őszére megvalósuló, 5,2 milliárdos beruházás alapkövét pénteken helyezték el Kaposváron.
2018.02.24
Siófok képviselő-testülete a csütörtöki ülésén megszavazta a város idei költségvetését, amely valamivel több mint 10 milliárd forintos bevétellel és kiadással számol.
2018.01.21
A Siófoki Járási Hivatal 2017. november elsejével kinevezett hivatalvezetője, dr. Kiss Pál volt a vendég a Rádió Orient műsorában.