2017.02.17
Az akvarellekből és rézkarcokból készült alkotások egészen március 10-ig tekinthetők meg munkaidőben.
2017.02.16
2017. február 15-én Horvátország vízierőmű-terveivel szembeni fellépésre kérte fel a kormányt a Somogy Megyei Közgyűlés. A képviselők többségének támogatásával meghozott döntés szerint a testület elutasítja a folyón az újabb vízierőművek építését. Tavaly novemberben a Baranya Megyei Közgyűlés a somogyival lényegében egyező határozatot fogadott el a Dráva védelméért.
2017.02.13
2017. február 12-én hóvirágok bújtak elő a Somogy megyei Pogányszentpéternél.
2021.04.01
A közel 100 kilométeres másodrendű főút a Dunántúlon tölt be kulcsszerepet; már elkezdődött a korszerűsítés előkészítése.
2017.02.16
A Somogy Megyei Kormányhivatal és a Somogy Megyei Önkormányzat konzorciumában létrejött a Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum, mely a megye foglalkoztatottsági helyzetét hivatott javítani mintegy 1,878 milliárd forintos költséggel. Emellett 34 szervezet részvételével a Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum keretében megalakult a megyei Foglalkoztatási Fórum.
2017.02.15
A Balaton jegén a korcsolyapályák már olvadoznak. Így itt az ideje a tavaszi programok után kutatni. A siófokiak összegyűjtöttek néhány kihagyhatatlan eseményt.
2025.06.13
Elkezdte a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet kiemelt víz- és élőhelyrekonstrukciós projektjének megvalósítását. A 400 millió forintos uniós forrásból finanszírozott beruházással a Balaton vízgyűjtőterületéhez tartozó belső-somogyi homokvidék vízfolyásait, vizes élőhelyeit rehabilitálják és javítják a terület vízvisszatartást.