2017.09.10
A Balatonboglár-Fonyód-Balatonszentgyörgy-Nagykanizsa szakaszon a hétfőtől október 5-éig tartó pályafelújítás miatt jelentős forgalmi változások lesznek a dél-balatoni vasútvonalon.
2017.09.08
Mintegy 3,5 milliárd forintból újabb fejlesztések indulhatnak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből Somogy megye 39 településén.
2017.09.06
Az Ökotárs Alapítvány nyolcadik alkalommal hirdette meg a versenyt, ahol október 15-ig még lehet szavazni a legszebbnek ítélt fára és történetére.
2017.09.03
2017. szeptember 9-én délelőtt 10 órakor startol el a IV. Szőlőhegyi futás Kéthelyen, idén először duatlonnal egybekötve.
2017.08.30
A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant és visszaesett az egy évvel korábbihoz képest.
2017.08.17
A Szupermenta termékteszt-sorozat részeként 13 Balaton környéki halsütödét ellenőriztek június utolsó napjaiban a NÉBIH felügyelői.
2017.08.14
Füstölt pontyból készült Pulled Ponty szendvics lett az Év Strandétele 2017-ben.
2017.08.08
Kellemes tempóban, alig több mint tizenöt kilométeres sebességgel haladnak a Balatonfenyves és Somogyszentpál közötti keskeny erdei sínpáron az egyik legnépszerűbb hazai kisvasút szerelvényei.
2017.08.07
A siófoki, balatonföldvári, fonyódi és a balatonfüredi vízirendőrök 20 embernek segítettek épségben partra jutni vasárnap II. fokú viharjelzésben – a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint. Az erős szélben hajók kerültek bajba, de elsodródott gumimatracos, és a mentésére induló szörfös is.
2017.08.05
Nemrégiben jelent meg a 2017/2018-as tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben, mely tartalmazza a tanév kezdetét, végét, a tanítási szüneteket és a vizsgák időpontjait is.
2017.08.02
Amennyiben az időjárás lehetővé teszi, ezen a héten 184 településen, 45 ezer hektáron lépnek fel a vérszívók ellen az országban.
2017.07.27
A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó FD fitoplazmát szőlőn eddig a Dunántúlon, azon belül Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Baranya, Somogy, Veszprém és Fejér megyében azonosította a hatóság.
2017.07.25
Mint minden fontosabb, kiemelt esemény, a FINA nyílt vizes világbajnokság sem telhet el a Somogy megyei polgárőrök
2017.07.24
Harmadik alkalommal rendeztek sportnapot Somogysárdon, melyen ünnepélyes keretet között felavatták a somogyi település új labdarúgó pályáját.
2017.07.20
Csütörtök 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár.
2017.09.08
Óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON az örömteli évkezdést, az óvodások új életszakaszba lépését. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak; az első csomagokat kedden Kaposváron vehették át a kisgyermekek.
2017.09.07
Lázár János szerint az atomerőmű és a napenergia közelebb viheti Magyarországot ahhoz, hogy ne kelljen áramot vásárolnia külföldről, így garantálhatja az ország áramellátásának függetlenségét.
2017.09.05
A Kaposvári Állattenyésztési Napok keretében immár 8. alkalommal rendezték meg a Vadgasztronómiai Napot a Pannon Lovasakadémián.
2017.09.01
A rendőrség a gyermekek védelmét, a közlekedési nevelő munkában való aktív részvételt évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti.
2017.08.29
Nő a kereslet a magnélküli csemegeszőlő iránt, melyből főleg import kapható az áruházláncoknál. A legnagyobb csemegeszőlő termőterületek Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyében vannak.
2017.08.15
A napokban összeöntötték a magyarországi és a határon túlról származó búzát Nemeshanyban.
2017.08.11
Augusztust a hullócsillagok hónapjának is tartják. Éppen ezért ezen a hétvégén is érdemes lesz sötétedés után felnézni az égre, hiszen a hónap 12. és 13. napján csodálatos égi jelenségekben lehet részünk.
2017.08.08
A vasbeton szerkezetű viadukt, Magyarország leghosszabb hídja, megépítése pedig egyedülálló mérnöki teljesítményt igényelt.
2017.08.05
Hétfőn búcsút inthetünk a kánikulának.
2017.08.02
Tizenhat faj több mint száz példányát tekinthetik meg a látogatók a magánkézben levő balatonföldvári Teknősparkban.
2017.08.01
Egy németországi és egy lengyelországi települést követően már a szlovákiai Hetény községgel is testvérkapcsolatot ápol Balatonmáriafürdő.
2017.07.27
2017. augusztus 11-12-én rendezik a Siófoki Térségi Gazdakör gazdanapi találkozóját.
2017.07.25
Kaposszerdahelyen adták át azt az 1956-os emlékparkot, melyet Horváth-Béres János, kaposszerdahelyi fafaragó alkotott. Az alkotást dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott, Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő, valamint Prépost László, Kaposszerdahely polgármestere leplezte le a napokban.
2017.07.23
Ezzel együtt pedig megnőtt a balesetveszély az utakon.
2017.07.19
A jövő októberig tartó beruházásokra több mint 420 millió forintot költenek.