2018.06.01
Nyolc pályázati anyaggal is Gyémánt minősítést szerzett a Siófoki Fürdőegylet – Turisztikai Egyesület Siófok részére az Országos Városmarketing pályázaton, így a sok elismerés összegzéseként elnyerte az idei évben a Marketing Fővárosa címet.
2018.05.31
A fonyódi székhelyű Szikla Alap a Művészetért Egyesületet azzal a céllal alakult 2016-ban a kultúrát és művészeteket kedvelő és művelő magányszemélyek közreműködésével, hogy összehangolt és szervezett formában próbáljanak meg tenni a művészet reménytelen vergődése ellen, hogy az emberi kultúra szakrális forrásokból táplálkozva, ismét méltó helyére kerüljön.
2018.05.30
A város közlekedését gyökeresen megújító fejlesztésben nagyon sok múlik majd a hatékony kommunikáción a kivitelező cég projektigazgatója szerint. Bakó Attilával lépésre-lépésre végiggondoltuk a történelmi léptékű beruházást.
2018.05.29
Balesetveszélyes fákat vágnak ki Balatonföldváron. A szakértők a Bajcsy- Zsilinszky és a Vak Bottyán utcák kereszteződésénél található 9 darab fa esetében döntöttek a kivágásról, hiányukat hét gömbkőrissel pótolják – tájékoztatott a város önkormányzata.
2018.05.27
Kaposvár Megyei Jogú Város egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező sporteseményét, a 50. Csík Ferenc Emlékversenyt idén már 50. alkalommal rendezték meg.
2018.05.26
Már azt is tudjuk, hogy az 50 vendég település és a házigazda Siófok melyik vitorlással vág neki a nyár első balatoni fesztiválján a Nemzeti Regattának. A Siófok katamarán fedélzetén szállt fel ma a fehér füst, és derült ki, hogy a résztvevők melyik hajóval kezdik meg június 9-én az amatőr vitorlás pályaversenyt.
2018.05.25
Két-három újabb kutyás strand kellene a Balatonnál a már meglévő fonyódi és balatonföldvári mellett, hogy ki lehessen elégíteni az igényeket, és fontos lenne a jogszabályi háttér megteremtése is ezek üzemeltetéséhez - mondta Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát Balaton projekt elindítója az MTI-nek csütörtökön Balatonlellén a balatoni kutyás szezon megnyitóján.
2018.05.24
Szombaton tartják a Balaton napját, az első egész Balatont körbeölelő régiós rendezvényt, amelynek keretében 14 helyszínen várják az érdeklődőket a tó körül ingyenes strandbelépéssel és programokkal - közölte Kardos Gábor ötletgazda és főkoordinátor az MTI-vel csütörtökön.
2018.05.24
Nagy sávszélességű wifi-hálózatot telepítettek két népszerű balatoni kempingben. A siófoki Aranypart és a zamárdi Mirabella vendégei az idei szezontól kezdve használhatják a szolgáltatást.
2018.05.23
Németh Antalról (1903-1968), a Nemzeti Színház egykori igazgatójáról, egyetemi tanárról, színháztörténeti íróról nevezi el kulturális központját a Kaposvári Egyetem (KE), a névadó ünnepséget ma tartják a somogyi megyeszékhelyen a Latinka-házként is ismert épületben.
2018.05.14
Idén tíz helyszínre koncentrálódik az országban egyedülálló – lakosság számára ingyenes – kézi tűzoltó készülék ellenőrzési akció Somogyban.
2018.05.10
A szavazás elindult, a következő körbe a kategóriánként három legtöbb szavazatot kapott projekt jut majd be.
2018.04.25
Az elmúlt napokban tartották meg Nagyatádon, Csurgón, Barcson, Kaposváron, Tabon, Siófokon, Fonyódon és Marcaliban a helyi, tavaszi Védelmi Bizottságok üléseit.
2018.04.09
2018. május 9-én tudományos konferenciát szerveznek Somogyban az együttműködések (integrációk) elősegítésének érdekében.
2018.03.30
Magyarország egyik legnagyobb sertéshizlaldáját építteti meg a magyar tulajdonú Claessens Group a Somogy megyei Böhönyén, a 4 milliárd forintos beruházással két éven belül elkészülő négy, összesen 32 ezer férőhelyes épület egyikének bokrétaünnepségét csütörtökön tartották a településhez tartozó Terebezdpusztán.
2018.06.01
A TOP-5.1.2-15-SO1-2016-00003 „Csurgó Járási Foglalkoztatási Együttműködési Program” elnevezésű projekt keretében került megrendezésre 2018. június 1-jén a Karriernap Csurgón.
2018.05.30
Szenzációs teljesítménnyel bejutott az országos döntőbe a Kaposvári Egyetem sárkányhajós csapata. Az oktatókból és hallgatókból álló válogatott vasárnap az orfűi Sárkanyhajó Roadshow versenyen bizonyított.
2018.05.29
Potocskáné Kőrösi Anita, aki eddig Siófok főállású alpolgármestereként tevékenykedett, három és fél év után távozik a város vezetőségéből, mivel a választásokon bejutott a Parlamentbe, és országgyűlési képviselőként dolgozik tovább a térségért, illetve az országért.
2018.05.29
A marcali környéki önkéntes tűzoltó egyesületek is összemérték tudásukat a hétvégén. Az idei körzeti versenynek Kéthely adott otthont.
2018.05.26
A műsorhoz 14 évnél idősebb, énekelni szerető, énekléssel hobbi vagy komolyabb szinten foglalkozó versenyzőket keresünk, illetve duókat, zenekarokat, együtteseket.
2018.05.25
Idén nyáron összesen 1200 gyermek táboroztatására különböző tematikájú - például "harcos", hadtörténeti, búvár, légierős, sport - honvédelmi táborokat szervez a 12-18 éves fiataloknak több településen a Magyar Honvédség.
2018.05.25
Letette esküjét a Magyar Honvédség hétezredik önkéntes tartalékos katonája csütörtökön a Somogy megyei Barcson - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t.
2018.05.24
Számos gyermeknapi rendezvénnyel várja a hétvégén a családokat a MÁV-csoport. Szombaton és vasárnap lesznek programok a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton, a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban és a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasúton is - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
2018.05.23
Somogy megye rendőrfőkapitánya szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy tovább erősödjön a közbiztonság a Balatonnál.
2018.05.23
A Somogy Megyei Kormányhivatal Galériája ad otthont a „170 éves a Magyar Honvédség” elnevezésű program fotó- és rajzpályázat kiállításának.
2018.05.12
Három Somogy megyei út, összesen 17 kilométernyi szakaszán kezdődött vagy kezdődik meg hamarosan, és valósul meg még az idén a teljes körű felújítás 2,7 milliárd forintból - ismertette Németh Zsolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Somogy megyei igazgatója.
2018.05.07
Az E.ON idén második alkalommal adta át az úgynevezett E.ON Energy Globe Magyarország díjat, amely a magyar fejlesztésű fenntarthatósági kezdeményezések elismerésére és a környezettudatos szemlélet népszerűsítésére szolgál - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2018.04.19
A Kancellária SE, EMMI SE, NGM SC közös szervezésében és az ÁEEK támogatásával a hétvégén került sor az idei év első sportrendezvényére, a Tavaszi Kupára.
2018.04.08
A gazdák földhöz juttatását szolgálja a földterületek tulajdonviszonyainak tisztázása 2018-2022 között; a program költsége mintegy 9,5 milliárd forint - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Fonyódon, 21. gazdafórumán.
2018.03.26
Megkezdődött az állami gondozott gyermekek korszerű körülmények közé helyezését célzó program utolsó fejezete, amellyel az egyik legfontosabb állomásához érkezett a magyarországi gyermekvédelem megújulása - mondta Czibere Károly hétfőn Somogyváron.